Nyitva tartás:

Keddtől péntekig 10-20h


1111 Budapest,
Bartók Béla út 46.

Arnoldo - Gross Arnold galéria és kávézó
Beszélgetés Gross Arnolddal - KOSIK JÚLIA - VIGILIA 1995/8

Beszélgetés Gross Arnolddal - KOSIK JÚLIA - VIGILIA 1995/8

Beszélgetésünk fő témája a barátság, így a művész urat barátairól, pontosabban Kondor Béla és az ön közötti barátságról kérdezem.

Nem könnyű erről beszélni. 23 év után a tények pontosítása és rögzítése már nagyon nehéz feladat. A mi barátságunk már a főiskolán kezdődött, amolyan összenevető, komolytalannak látszó barátság volt. Minket főként ez az ösztönös, keserű és felszabadult nevetés fűzött össze, mely lelki kívülállásunk okán következett be. Azt hiszem, a mi nyílt vagy burkolt szókimondásunk is lehetett az oka annak, hogy a későbbiekben mindketten, művészi sikereink ellenére a művészeti élet külső körén rekedtünk. Egész életpályánk során ez az állapot teremtett közös perspektívát számunkra.

Kondor a szigorú, komor világ drámáját rajzolta meg, míg én inkább egy "komortalan" világot teremtettem munkáimban. Kondor és köztem nem volt amolyan nagy önkitárulkozó barátság. Én a csodálója voltam. Angyalaival és keresztrefeszített Krisztusával közvetítette századunknak a múltból a jövőbe mutató kataklizmáit, mely a képzőművészetben máig is csak Kondor Béla által volt ilyen kristálytisztán felmutatva. A kaffkai, József Attila-i világ, a megváltozott idő ezeken a kondori lenyomatokon a legmélyebb formában van jelen.

                Kodor Béla Gross Arnoldnál, 1953, háttérben Szabó Vladimir festménye
Kodor Béla Gross Arnoldnál, 1953, háttérben Szabó Vladimir festménye

Emberábrázolásával egész életében a madáchi emberi tragédiát fogalmazta meg. Amit Madách egyetlen műbe sűrített azt Kondor egész életművében folyamatosan ábrázolta. Szerencsére Kondor Béla már a főiskolás éveiben Koffán Károly osztályán mindenkiben csodálatot keltő nagy rajztudásra tett szert, melyet Barcsay anatómiai tanulmányai által tökéletesített. Utolsó főiskolás évében a Király utcában nálam lakott. Sok fényképet őrzök ebből az időből. Ekkor volt az esküvője Kaufmann Ágival, aki szintén a főiskolán szobrásznövendék volt.

De rajtuk kívül, Koffán, Csohány Kálmán, Szabó Vladimír és még sokan mások jártak fel hozzám. Hogy mit jelentettem Kondornak, nem tudhatom meg már soha. Hogy mit jelentett nekem ez a barátság, azt sem tudom megfogalmazni pontosan. De nézzen körül a lakásban és látni fogja. A temetőben az Őt megillető fehér-márvány síremlék felállítása után, megtaláltam az elhantolás idején felállított kisméretű, műanyag betűkkel kirakott fakeresztet, a fejfáját. Egy Kondor Béla múzeum megnyitásáig, lakásomon őrzöm, Az a fénykép, amit ott lát, Molnár Edit fotója. Az eltakart arcú Kondor fényképét egy eklektikus formájú üvegkép közepébe helyeztem.

Kaufman Ági és Kondor Béla esküvői ebédje Gross Arnoldnál

Mit jelentett abban az időben a lelki kívülállás, a független értelmiségi lét?

Én a Képzőművészeti Főiskolára 1949-ben kerültem Koffán Károly osztályába. De hadd olvassak fel önnek Csanády András művésztársam 1991-ben Szarvason, a Régészeti Művészettörténeti Társaság ülésén elhangzott beszédéből, mert úgy érzem, hogy a kérdéshez szorosan kapcsolódik: „A Főiskola új sütetű, kockás-katonás rendjébe a sokszorosító grafika nem volt önálló szak, csak hetente egy-két délutáni órában, kiegészítő tárgyként lehetett tanulni Koffánnál. Idővel menhely lett belőle. Kivételesen engedélyezték főszakként egy-két növendéknek... Én tán harmadikként kerültem oda, röviddel utánam jött Gross, meg Würtz, aztán Gácsi, majd többen mások: szabályos osztállyá szaporodtunk.
Nagyszerű dolgunk volt Koffánnál. Dolgozhattunk kedvünkre, védve minden ostoba fegyelmi rendszabálytól és politikai hazudozástól - ami más osztályokon siralommá tette a munkát s az életet. Koffán pedig korrektúráival remekül segített a munkában. Mindezenközben tudtam (tudtuk?), hogy maga képtelen dolgozni, ellenben madarászik. Akkorra ez lett főfoglalkozása, s ezt is olyan tökélyre vitte, mint mindent, amihez hozzányúlt.

Aztán megérkezett osztályunkra Kondor. Azt hiszem, 1953-ban lehetett ez. Abban az évben, amikor mi Gross-sal és Würtz-cel már diplomáztunk. Koffán igen hamar felismerte, mi került a kezébe. Egyre jobban belebolondult Kondorba - ami teljesen érthető, mert Kondor mindent képes volt megcsinálni, ami feladatot kitalált számára. A Főiskolán a diákok körében kialakuló reformmozgalmat támogatta a leghatározottabban a tanárok közül, s így a diákok is benne bíztak, belé kapaszkodtak a legjobban. Kondor pedig keményen dolgozott: diplomamunkáját, a Dózsa-sorozatot készítette, az 1955/56-os tanévben, és mutatta be hatalmas sikerrel. Aztán jött október. Kondor szerencsére nem volt itthon, katonai szolgálatát töltötte valahol az Isten háta megett, Nagyatádon, s így Koffán nem tudta magával rántani forradalmi kalandjába és kétségbeesésébe. A Főiskolát az oroszok november 4-e után megrohanták, fegyveres ellenállásba ütköztek, és a menekülő diákok közül négyet megöltek. Koffán ismét felelősnek érezte magát - de most sokkal konkrétabban és személyesebben, mint a sztálini időkben. A mű­vészet hosszú időre kitörlődött az életéből, még létezni is alig-alig tudott. A madarai, meg Kondor voltak azok, amikben lelkileg valahogy meg tudott kapaszkodni a szakadék szélén...

Sűrűn járt fel a Bécsi utcai műtermébe. Ezekben a forradalom utáni években kerültek egymás közelébe Németh Lajossal, aki - miután felismerte Kondor tehetségét - szinte kisajátította magának, mint művészettörténeti témát. Ők ketten kitartó fegyvertársak voltak abban a harcban, amelyet Kondor hivatalos elismertetéséért kellett vívni, ugyanakkor Kondor barátságáért kissé versengtek is egymással. Ám ebben a körben mindenképp meg kellett tanulniuk elfogadni és megbecsülni egymást.
Aztán meghalt Kondor. Nem hirtelen, de mégis megdöbbentő­ en. Féktelen élettempójával felemésztette minden energiáját, minden tartalékát. Nagy űrt hagyott maga után nemcsak azzal, hogy műve megszakadt, hanem azzal is, hogy széthullott az a baráti kör, mely őt körülvette, s melyet - mint most kiderült - ez tartott csupán össze."

Koffán Károly, Kaufman Ágota, Kondor Béla - Gross Arnold fotója / Molnár Edit, Kondor Béla, Pilinszky János Gross műtermében, Gross Arnold fotója

Ön a Kondor Bélához fűződő barátságot művészi életműiében is megörökítette. Kérem, beszéljen erről.

Ezt az emléklapot Kondor halála után készítettem el. A Bécsi utcai műterme van rajta, ahol 1957-től lakott feleségével. Samu, ahogy baráti körben hívtuk őt, itt alkotott, és ez volt színhelye halálának is. Kondor műterme a grafikámon már az időtlen időben áll mozdulatlanul. Ez a repülőmasinéria, "műterem-helikopter" többé nem száll fel. Kis méretben felül, egy felhőn egy kisgyermek, madarak között, angyalokkal, fölötte február. 17, ez Kondor Béla születésének napja. Legalul egy bukott angyal, a kereszt, több kereszttel, mellette december. 12, halálának napja. A képen a nagy műteremablak, és két kis szoba az kedvelt motívumaival van tele. A kereszt, a helikopter, az állatok és a Kondor Béla által konstruált faszerkezetek. Ez a munkám Béla hiányának fájó élményéből fakadt.

Kondor Béla is figyelt arra, amit ön csinált?

Nem tudom, hogy mennyire figyelt arra, amit én csinálok, de az, hogy az 1970 márciusában az akkori Dürer Galéria-beli grafikai ki- állításomat nyitotta meg - pedig tudtommal ilyet sohasem vállalt - talán azt mutatja, hogy érdekesnek tartotta azt, amit csiná- lok. A megnyitó beszédében a következőket mondta: "Bennem sokkal kevesebb a békesség, de jó lenne, ha több volna, és kevesebb a bizakodás, mint az Arnoldban, ezért is élveztem egy-egy újabb, de ismerősnek tűnő munkáját, rossz kedveimet gyógyították rögtön."


Kodor Béla megnyitója Gross Arnold kiállításán, Dürer terem, 1970 

Milyen volt emberként Kondor Béla?

Nagy lelki vívódások és ellentmondások között élt. Rendkívüli magaslatok és a folytonos emberi gyarlósággal való találkozás közepette élt. Az igazi, a tiszta, az emberi utáni vágyakozás és élete közti szakadék egyre mélyült és ez vezetett szomorú tragédiájához. Tiszta, gyermeki, becsületes kékszemű diákként ismertem meg őt, én ezt a képet őrzöm magamban.

Mi a véleménye, Kondor szimbolikus festő és metafizikus gondolkodó volt?

Szimbólumköre sokrétű volt. Több forrásból merített, de talán legnagyobb része a keresztény gondolatkörből való. Sok munkájában a keresztrefeszített Krisztus foglalkoztatta. Árnyaltan értelmezte és alkalmazta. Életérzését. Jézus életének e legtragikusabb szituációjával fejezte ki.
Talán a szó hétköznapi értelmében nem volt vallásos, katolikus, keresztény, efféle kategóriákba nehezen illeszthető be. Szeretett volna az lenni? Hitehagyottként vágyott a hitre? Talán ez a vágyakozás őrölte fel. Magát rossznak látta, de idegesítette a vallásos ember ön- és tisztaságtudata. A világot is rossznak látta, de mégis szorongatta az erkölcsi világrend helyreállításának követelménye.
A Vigilia annak idején Krisztusról tett föl neki is kérdéseket, mégis inkább a kívülállók hetykeségével nyilatkozott. Ez az ambivalencia mutatkozott meg Pilinszky Jánoshoz fűző­dő barátságában is. Ez a szenvedélyes barátság Béla halála előtt már megszakadt.
Halála után Pilinszkyvel többször is beszélgettem. Kondor halála nagyon mélyen érintette őt, nagyon bántotta. Ez a szakítás nagyon elszomorította Kondort is. Ebben az időszakban Pilinszky magánéletében sok nehézség halmozódott fel, és meghatározó tragédiák érték, talán ez is volt az oka magatartásának. S talán az eltérő lelkialkat, Kondor vágyainak emelkedettségében és lelkének mélységeiben lehetett társa Pilinszkynek. Ezt maga is megfogalmazza egyik költeményében: "Majd ballagok melletted: /Te csillogó-arccal sajnálsz és szeretsz."

Ön szerint mi az oka annak, hogy az életmű jelentős részében fontos helyet kapnak Krisztus mellett a különböző bibliai alakok, angyali és ördögi teremtmények?

Kondor sajátos egyéni világot teremtett. Újraértelmezte és világképének megfelelően alkalmazta ezeket az egyetemes szimbólumokat. A keresztény szimbolika így legtöbbször a profán ikonográfia egyéb szimbólumaival párosult nála. Képein korunk gépvilágának vízióját, a Jó és Rossz párviadalát festette, kozmikussá növő látomásaiban rendszeresen megjelenik a korpusz, mint a minden korban újra megtestesülő isteni. A szenvedő Isten, s a profán világ megfeszítettjei szenvedésükkel erkölcsi értéket visznek a világméretű pusztulásba. A "jelet hagyni"-kívánó kondori világban - Krisztus központi jelképpé emelkedik. Verseskötetében és képzőművészetében azonos szinten jeleníti meg világképét. Szárnyasangyalai számomra a legrokonszenvesebb művei Bélának. Az angyalok nála sok helyen a feloldást kísérik, ellenpontozzák a képben lévő feszültségeket. A szárnyasangyal mellett képein megjelenik a pusztítás „szörnymadara", a rombolás is.


Gross Arnold: Kodor Béla emléklap - rézkarc 1973

Tud-e olyan élményt mondani, amelynek nagy hatása volt az ön művészi fejlődésére?

Én is úgy gondoltam, hogy az életben a jelentéktelen és a jelentésnélküli dolgok végül is összeállnak életünk nagy jelképeivé. Én a kortársművészetből a mozgóképben találtam meg azt a világképet, ami számomra meghatározó erejű volt. Victorio De Sica a "Csoda Milánóban" című filmjéről van szó. Ez a film nekem a szeretetről szólt. Költői módon, angyalokkal és különböző egyéb rekvizítumokkal egy tiszta, emberi világot mutat fel, amely a XX. század képzőművészetében ritkán fordul elő. Életem meghatározó élményévé vált, melyet - úgy gondolom - sikerült munkáimba is átmentenem. Közel hetvenszer láttam.

Az ilyen beszélgetésekkor többnyire a kérdező kötelességének érzi a művészt ars poetikájáról faggatni. Most én is ezt teszem.

Az orvos, a gyógyszerekkel, javító szándékkal, az emberek segítségére, gyógyítására esküszik fel. A képzőművészetben a művész az élet szépségeinek, értékeinek, pozitívumainak felmutatásával kell, hogy ezt tegye. Én megmaradtam Jan Van Eyck és a hasonló nagymesterek csodálatánál és nem szégyellem kimondani, hogy inkább ezeknek a világát, mesterségbeli tudását próbálom megőrizni. Másrészt a századeleji iparosmester hivatástudata is jellemez engem. A mesterségét ismerő suszter, az általa megcsinált cipőt, a vevő kényelmének megfelelően, a tárgy időtállóságának szándékával, az esztétikum megjelenítésével készíti el. A művészetben a szép a legfontosabb számomra. A művészet közönség nélkül nem tölti be a művészi kommunikáció funkcióját. Számomra a kortársművészetnek nevezett erkölcsromboló világ nem tartozik a művészet kategóriájába. Nagyrészt a művészet felszámolására alakult tendenciának lehet csak minősíteni. Úgy érzem, hogy embertelen és emberellenes korunkban, az embert kell ábrázolni, csak ezzel lesz képes a mű­vészet az emberség felmutatására is. A nonfiguratív művészet felszámolja az alkotó létet, a figurativitás helyet teremt a humánum kibontakozásához. Mivel a művészet az egyéni alkotásokban a kollektív tudatalatti kivetítése ezért a képzőművészet felelőssége, hogy a korszellem alkotó energiáit, nem a pusztítás hanem a jobbítás szándékával hívja elő.

Végezetül, hogyan összegezné az ember és a művészet helyét a mai világban?

Az ember, tudjuk, csak egy porszem a világmindenségben. De ahogy a porszemen átvilágít a nap, megcsillan a napsugár, úgy az emberen is átfénylik az egész világmindenség.

KOSIK JÚLIA - VIGILIA 1995/8