Képek az erdészlakból

Értékesítéssel egybekötött kamaratárlatot rendez a Gross Arnold Galéria a Dürrenhembach-i erdészlakból származó gyűjteményből.

Varga Imre Mezőberényben született 1931-ben. Szülei elváltak, kiskorától az érettségiig anyai nagyszülei nevelték Nagyváradon. Itt járt együtt Gross Arnolddal a Szent László gimnáziumba. Brassóban szerzett erdőmérnöki diplomát, az egyetem elvégzése után Gödöllőn lakott, az ottani erdőgazdaságnál dolgozott, szívügye volt a természetvédelem. Az Országos Természetvédelmi Hivatal főmérnökeként részt vett az új természetvédelmi területek kialakításában.

1977-től a németországi, remek ceruzáiról híres Faber-Castell grófi családnál dolgozott erdőmérnökként, innen ment nyugdíjba 65 évesen, de egészen 85 éves koráig aktívan tovább dolgozott, legutóbb az archívumban. 

Feleségével és két gyermekével a Nürnbergtől délre kb. 20 kilométerre fekvő Dürrenhembach településén levő erdészházban laktak. Gross Arnolddal élete végéig tartották a kapcsolatot, gyakran látogatták meg Budapesten, ceruzákat, rézkarcfestéket, modellvasutakat hoztak a művekért cserébe. Arnold is többször járt náluk, egy alkalommal akvarellel örökítette meg az erdészházat. A természet- és művészetkedvelő gyűjtő 2022 decemberében hunyt el Nürnbergben.

Rézkarcai mellett a nagyváradi diákévek óta őrizte Gross egyik vicces karikatúráját is Kegyes István tanárukról, amihez hasonló miatt a Gross- testvéreket akkor fogdába zárták. Erre így emlékezett Arnold később egy interjú során:

„Volt nekem egy Kegyes István tanárom, osztályfőnök, latintanár. Őszülő, ötven feletti volt, és mintha hasonlított volna Sztálinra. Mindig lerajzoltam ezt a tanárt, mint ősembert, mint ilyet, mint olyat, a táblára is, a gyerekek röhögtek az osztályban. És hetekkel a ruszkik bejövetele után egy nagy asztallapra zsírkrétával lerajzoltam egy figurát, ennek a tanárnak a feje, lebegett fölötte egy sapka, a fele német stílusban, a másik pedig ruszki csillagos. S még szerencse, hogy ráírtam, hogy Éljen Kegyes marsall. Olyan bajusza volt, mint Hitlernek, a ruha is fele ruszki, fele pedig német, jelvényekkel. De fogalmam se volt, hogy ez mit jelent. És úgy estefelé, jött egy kétlovas kocsi, egy magas rangú tiszttel. Egy fiatalember jött föl, hogy a két Gross gyereket keresi. Apám boldogan mondta, hogy itt vannak, ők azok. Na, akkor jöjjünk le. Vittek is a polgármesteri hivatal felé, az a legszebb Nagyváradon. És mikor leszálltunk, hű, ide hoznak minket, de mindjárt levittek a pincébe. Nem tudtuk, hogy ott lenn az egy börtön. Külön cellát kaptunk, bátyám is meg én is. Ott se vacsora, se semmi, nem tudtuk, hogy mi történik. Másnap 11 óra körül jött egy foglár, és átvittek a nagy börtönbe. Ott a folyosón már kaptunk egy kis meleg ételt, meg uzsonnát is, de továbbra sem tudtuk, hogy miért vagyunk ott. Este, már sötét volt, egyszer csak mondták, hogy hazamehetünk... Apám mesélte, hogy ő megtalálta szerencsére a többi rajzot, és akkor látták, hogy ez egy tanár. Kifűrészelték azt a deszkát, és behívták a Kegyest, hogy ő az. Na, azért azt mondták, hogy jó, mehetünk haza. Ha nincsenek azok a rajzok, akkor minket igencsak megbüntetnek. De így megúsztuk. Humoros volt, az egész osztály röhögött még hetekig emiatt.” – Tátray Barna interjú, 1992

Az értékesítéssel egybekötött tárlat 2025. március 21-től látható nyitvatartási időben a Gross Arnold Galériában.

A kiállított művek katalógusa itt érhető el.