Nyitva tartás:

Keddtől péntekig 10-20h


1111 Budapest,
Bartók Béla út 46.

Arnoldo - Gross Arnold galéria és kávézó

Gross Arnold

Gross Arnold, a rézkarc műfajának egyik legizgalmasabb újragondolója, különös mesevilágba invitál. Meghívásának egyetlen célja van: örömet, boldogságot szeretne okozni mindenkinek, aki oda belép.


NÉVJEGY

Gross Arnold Kossuth- és Munkácsy-díjas grafikus, festőművész 1929. november 25-én született Tordán, Romániában. Családjával 1940-ben Nagyváradra költözött, majd onnan négy évvel később Magyarországra szökött, és az Iparművészeti, majd a Képzőművészeti Főiskolán folyatatta tanulmányait. A főiskolán Barcsay Jenő, Hincz Gyula, Kádár György, Konecsni György és Koffán Károly voltak mesterei, de erősen hatott rá Van Eyck, Kondor Béla és Szabó Vladimir munkássága is.

Már az ötvenes évektől több egyéni kiállítása volt Magyarországon, de gyakori vendége volt a külföldi kiállítótermeknek is, képeit Rómában, Bécsben, Hamburgban, Londonban, sőt, Tokióban és Los Angelesben is kiállították. 1966-ban és 1968-ban a Krakkói Grafikai Nemzetközi Biennálén nemzetközi első díjat kapott. Munkásságáért 1955-ben és 1967-ben Munkácsy Mihály-díjjal tüntették ki, 1987-ben érdemes művész lett, 1995-ben Kossuth-díjat, 2008-ban a Pro Urbe Budapest díjat kapott. 2014-ben kapta meg a Nemzet Művésze címet. 2015. január 22-én, a Magyar kultúra napján hunyt el.

CSODA KARNYÚJTÁSNYIRA

Nem volt még tízéves sem, de már biztosan tudta, művész akar lenni, akárcsak édesapja, Gross Károly. Tordai családi házuknak olyan természetes velejárói voltak a műalkotások – tábla- és szentképek, portrék, tájképek és csendéletek –, ecsetek, festékes tubusok és tégelyek, mint az állandóan mozgásban levő hinta, a fűben rejlő kaleidoszkópok, a megszelídített hintaló vagy a csatarendben felsorakoztatott ólomkatonák. Megrendelésre készített krisztuskeresztek száradtak a kamillaillatú levegőben a vadszőlővel futtatott verandás ház udvarán.

A Gross család Tordán, 1930-ban / Arnold és bátyja, Tivadar / Hinta a tordai kertben

E csodákkal teli birodalom fragmentumaiból született meg később az az univerzum, mely Gross Arnold védjegye lett. Édesapjával és bátyjával naponta tettek rövidebb-hosszabb alkotói kirándulásokat a Tordai-hasadékba, végig az Aranyos völgyön, hogy kilessék a természet titkait. Míg apjuk festett, ő a fűben ülve ceruzával, vízfestékkel próbálta megörökíteni a táj részleteit. Megszokott, ismerős közegévé vált az erdő, a patakpart, a mező, ez a természetközeliség alapjaiban határozta meg egész későbbi életművét.

11 éves volt, amikor a gyermekkori idillnek vége szakadt: mivel a második bécsi döntés következtében Tordát már nem csatolták vissza Magyarországhoz, a család 1940-ben Nagyváradra költözött. Gross Károly a város központjában, a híres Bazárépületben bérelt egy háromszobás, műteremnek is alkalmas lakást. Itt vészelték át a II. világháborút. Arnold ebben az időszakban már szinte csak a rajzolással foglalkozott, az iskolai tanulmányai olyannyira hidegen hagyták, hogy megesett, csak a tanári jóindulatnak köszönhetően nem kellett egy-egy osztályt megismételnie. „Menthetetlenül képzőművész akar lenni a gyerek” – fogalmaz édesapja korabeli naplójában.

HÁTIZSÁK ÉS AKTATÁSKA

Nemcsak a Gross-család, hanem a nagyváradi alkotóközösség is egyetértett abban, hogy vétek volna Arnold tehetségét parlagon hagyni. Édesapja levélben kérte az akkor Kolozsváron élő tanító régész-történész, képzőművész, László Gyula tanácsát, aki a budapesti Iparművészeti Akadémiát javasolta a tehetséges kamasz számára. 1947-ben járunk ekkor, amikor a második világháborút lezáró párizsi békeszerződés újrarajzolja az országhatárokat, Észak-Erdély ismét Románia része lesz. Esélylatolgatásra a családnak nem sok ideje maradt. Kihasználva, hogy ekkor még kisebb intenzitással őrködtek a határokon, Gross Arnold egy Bogdán nevű szobafestő társaságában minden bátorságát összeszedve az éjszaka leple alatt a kukoricáson keresztül Magyarországra szökött. Érettségi előtt állt még ekkor, 18 éves sem volt. Egy hátizsákon, egy aktatáskán, 37 forinton és néhány tucat rajzon kívül nem volt semmije, amikor 1947. augusztus 14-én éjjel az országba érkezett. Családját csak kilenc év elteltével láthatta újra viszont; útlevele nem lévén, elképzelhetetlenné vált számára a büntetlen hazalátogatás.

A Gross család Nagyváradon, 1946-ban / Arnold a nagyváradi műteremben indulás előtt / 1958-ban

Egyetlen lehetőség, egyetlen cél lebegett a 17 éves fiú előtt; az Iparművészeti Akadémia (egy évvel később már Iparművészeti Főiskola), mely ebben az időszakban az Iparművészeti Múzeum épületében kapott helyet, s melynek képzése Európa-szerte híres volt. Gross Arnold meg is jelent a felvételin, okmányok és érettségi bizonyítvány nélkül, nem kis megütközést váltva ki az akadémia tanáraiban.

A körülményekre hivatkozva azonnal el is tanácsolták, ő azonban egy napos haladékot kért tőlük, illetve egy lepecsételt, aláírt fehér lapot. Másnap visszatért, pecsétes papírján egy Budakalászon frissen készített grafikával, melynek láttán azonnal felvették a grafikai szak hallgatói közé. Néhány évvel később az Iparművészeti Főiskoláról az alkalmazott grafika szakot Koffán Károly vezetésével a Képzőművészeti Főiskolára helyezték át, tanáraival és hallgatóival együtt, így diplomáját már képzősként vehette át. Pontosabban csak vehette volna, ha nem hiányzik az orosz vizsgája. Arnold azonban vizsgára, diplomára fittyet hányva, ismételten képesítést igazoló papírok híján építette tovább művészi egzisztenciáját. Diplomáját végül évtizedekkel később kézbesítette számára a posta, a főiskola elunta a várakozást.

BŰVÉSZKÁRTYÁK KORA

Magyarországi gyökerek nélkül főiskolai évei alatt kollégiumi szobák, diákszállások között ingázott, megesett, hogy egy összecsukható tábori ággyal a hóna alatt várta, hol talál rá az este. Leleményességére – mely a későbbiekben is az egyik védjegye lett –, azonban már ezekben az években is támaszkodhatott, antikváriumi könyvekből kivágott képeket, linómetszettel sokszorosított bűvészkártyákat árult, rajzait sokszor tanárai vásárolták meg.

Exlibris linómetszet, 1950-es évek / Gross Tbilisziben / Udvardi Erzsébet: Gross Arnold, 1950-es évek / Kondor Béla Gross műtermében. fotó: Molnár Edit

Későbbi interjúiban mély szeretettel és tisztelettel beszélt főiskolai tanárairól. A korszak olyan neves alkotóitól tanulhatta meg a szakma alapjait, technikáit és fortélyait, mint Barcsay Jenő, Koffán Károly, Hincz Gyula vagy Konecsi György.

Művésztanárai, akik már szokatlan belépője kapcsán is felfigyeltek ösztönös tehetségére, az első pillanatoktól kezdve támogatták abban, hogy kialakíthassa saját stílusát. Már ekkor egy életre eljegyezte magát a rézkarc műfajával. Eleinte fekete-fehér rézkarcai az évek során megteltek színnekkel, tájait egyre nagyobb számban kezdték benépesíteni különös figurái, akik idővel teljesen átvették az uralmat a természet felett.

Különleges alkotásaira nemcsak a szakma, a közönség is hamar felfigyelt. 1953-ban, a főiskola elvégzése után rögtön akadt olyan galéria, mely árulni kezdte Gross Arnold képeit. A siker szinte azonnal megérkezett. A tábori ágy egykettőre a múltba veszett, albérletbe költözött, sőt néhány évvel később már ő adta ki szobáját barátjának, Kondor Bélának. A párt hiába csábította, szervezett számára szovjet körutazást, hiába tették lehetővé, hogy a drezdai képtárban kézből tanulmányozhassa Dürer rézkarcait, Gross újra és újra nemet mondott arra, hogy párttag legyen. Minden porcikájával ellene feszült a szocialista-realista ábrázolásmód korszellem által megkövetelt divatjának. A rendszer fennállás alatt mindvégig a tűrt kategória határán egyensúlyozott.

MŰALKOTÁS – MINDEN ÉRTÉKSZINTEN

Már művészetének korai szakaszában sem a fióknak dolgozott, messze állt tőle az elefántcsonttornyába zárkózó művész attitűdje is. Közönségét mindig is partnernek tekintette, fontos volt számára, hogy művészete valamilyen változatban minden társadalmi réteg számára elérhető legyen: kinek eredetiben, kinek egy jól sikerült reprodukción, kinek szignózott fénymásolaton, kinek képeslapon vagy gyufásdobozon.

Az öröm ünnepe, 1960-as évek / Emlékek kertje 1., 1970 / Lexikon, 2001

Élete során mintegy 150 rézkarcot készített, reprodukcióinak, toll-, tus- és ceruzarajzainak száma felbecsülhetetlen. Technikáját otthoni rézkarcgépén tökéletesítette, formákkal, színekkel kísérletezett. Munkái már a hatvanas években szerepeltek külföldi kiállításokon, utazásainak köszönhetően izgalmas színvilágú, minőségi olasz és francia festékekkel dolgozott.

ITÁLIA

Rajongásig szerette Olaszországot. Egy ízben a római Magyar Akadémia felkérte, járuljon hozzá, hogy egyik grafikájával illusztrálják éves kiadványukat. Gross erre azonnal igennel felelt, annyi megkötéssel, szeretné lelakni a tiszteletdíját. Mielőtt Rómába utazott volna frissen kiállított útlevelével, a hivatalos ügymenetet megkerülve, különféle naptárakba csomagolva előre postázta rézkarcait, melyekkel kinn sorra járta a galériákat, nem kevés sikerrel.

Római ünnep, 1966 / Via Margutta (Róma), 1966 / Római Spanyol lépcső, 1970-es évek

Gyakori vendég volt az olasz fővárosban a későbbiekben is, szívesen üldögélt a Spanyol lépcső szomszédságában található Caffè Greco kávézóban. Amerigo Tottal is itt ismerkedett meg. A főnök maga is gyűjtő volt, aki kedvelte Gross alkotásait. A pincérek már messziről köszöntötték: Ciao Arnoldo! Kérés nélkül hozták a kedvenceit, a kávét két apró csokiszemmel, nyáron vanília fagyival vagy tojáslikőrrel. Nagy csodálója volt az olasz filmművészetnek, lenyűgözték, inspirálták Federico Fellini és Vittorio de Sica filmjei.

GŐZMOZDONYOK ÉS A FESTŐ

Vidám és könnyed személyisége rajongott mindenért, ami játék, ami mese. Otthonában vasútmodellekkel, ásványokkal és énekesmadarakkal bástyázta körül magát. Megszállottan gyűjtötte a képeket, fényképeket, egész lakása képtárszerű volt. A legszebb képeit mindig megtartotta magának, amelyekkel elégedetlen volt, azokat gondosan elrejtette.

Arnold otthonában. /1970-ben Dürer teremben rendezett kiállításán. / Kedvenc gőzösével

„Mindig vonzódtam a vonatokhoz. Amikor átszöktem Magyarországra, sokáig sóvárogva néztem utánuk, ahogy útnak indultak Nagyvárad felé, ahol a szüleim éltek. Csak kilenc-tíz kilométer a határtól, de én nem mertem hazamenni, útlevelem sem volt. S féltem, hogy felelősségre vonnak, mint szökevényt. Egyszer egy negyvenfős képzőművész csoporttal Bulgáriába utaztam, szüleim Nagyváradon felszálltak a vonatra: kilenc év után ott találkoztunk újra…”

ARNOLDO

2014. szeptember 20-án nyílt meg az ARNOLDO galéria és kávézó, a Bartók Béla út 46. szám alatt, Újbuda kulturális negyedében. A hangulatos kávézót, mely nemcsak művészetének, hanem játékos személyiségének is szeretne emléket állítani, maga Gross Arnold nyitotta meg, nem sokkal halála előtt.

A Gross Arnold galéria a Bartók Béla út 46-ban / Ünnepélyes megnyitó, szalagátvágás / enteriőr

A kávézóba oltott galéria küszöbén átlépve álomvilágba csöppenünk: berendezése a művész fiának tervei alapján készült, aki édesapja kétdimenziós, csodákkal átszőtt világát szerette volna térbelivé varázsolni képekkel, madarakkal, olyan tárgyakkal és kiegészítőkkel, melyek Arnold személyes világát idézik. Legnagyobb inspirációt a hely berendezésének kialakításához az 1964-es Eszpresszó című kép jelentette. Az állandó Gross-tárlat mellett időről időre már képzőművészek munkái is helyet kapnak a falakon.

-Forrás: Németh Mónika

Csudavilág - https://www.youtube.com/watch?v=1vpVznFnpoY
Játék Film - https://www.youtube.com/watch?v=6azmq0Xn1ic
Gross Arnold Galéria megnyitó - https://www.youtube.com/watch?v=HO8nHPMvdwc

BIOGRÁFIA

1929. nov. 25.-én született Tordán, (Turda, RO) Erdélyben. Édesapja Tordai Gross Károly, ismert szentkép- és tájképfestő, rajztanár; édesanyja Kovrig Ilona. Édesapjával és bátyjával, Gross Tivadarral gyakran járták a természetet, a Tordai-hasadék és környékén akvarelleket és rajzokat készítettek és festettek közösen. Édesapja tanította fiait a mesterség alapjaira, és arra, hogy "nem baj, ha valami szép".

1940-ben a család a Nagyváradra költözött.

Iskoláit Tordán és Nagyváradon járta.

1947. aug. 11.-én 17 évesen, a zöldhatáron gyalog szökik át Magyarországra.

Még ebben az évben, érettségi nélkül, rendkívüli hallgatóként, a bemutatott rajzai, akvarelljei alapján fölvették az Iparművészeti Főiskolára, ahol Kádár György és Hincz Gyula voltak a mesterei.

1948. Édesapja, bátyja, kolozsvári és tordai művészek társaságában részt vesz műveivel az „Expoziţia artiştilor progresişti. Haladó művészek kiállítása.” című csoportos kiállításon, Tordán.

1949-ben a grafikai tanszék átkerült a Képzőművészeti Főiskolára, itt Konecsni György, Koffán Károly voltak emlékezetes tanárai. Mesterei mellett nagy hatással volt rá barátja, Kondor Béla, valamint Szabó Vladimir.

1953-ban a Budapesti Képzőművészeti Főiskolán jutott el a diplomáig.

1955. Munkácsy-díj, a Kilátás a szigligeti várdombról c. képért.

1958. a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Ex Libris pályázatának 1. díja.

1966. a Krakkói Grafikai Biennále első díjasa.

1967. a Miskolci Grafikai Biennálé 2. díja.

1967. Munkácsy-díj.

1968. újabb első díj a Krakkói Grafikai Biennálén.

1969. Pest-budai történetek c. nagyméretű olajkép debütál az újonnan fölépült Duna Intercontinental Szálloda cukrászdájában.

― számos magyarországi és külföldi kiállításon mutatta be munkáit:

Fényes Adolf Terem (1956, Bálint Endre nyitotta meg), Mednyánszky Terem (1964), Dürer Terem (megnyitotta: Kondor Béla,1970)

― önálló külföldi kiállításai közül nagyobb anyaggal szerepelt: Szófia (1955), London (1956, 1972), Róma (Il Torcelliere Galéria 1965), Tokió (1966, 1967), Amszterdam (1968, 1969), Trieszt (1970), Helsinki (1971, 1982, 1988), Brüsszel (1971), Bergen (Norvégia, 1971), Hamburg, Köln, Los Angeles (1975), Athén, Bécs, Sao Paolo (1967), Újdelhi (1968), Kolozsvár (1992); (Nagyvárad 2006) némelyik városba többször is meghívták. Közös kiállításokkal pedig még ennél is több helyre jutottak el művei. Pl. Wittenben Chagall- Dali- Gross közös kiállítás volt. Rendszeresen állít ki közösen Gajzágó Sándor festő és rézmetsző művésszel. Magyarországon a fővároson kívül is számtalan kiállításon szerepelt vidéken, "hivatalos" kiállítótermekben, művelődési házakban és magángalériákban, sőt kávéházakban, mozikban is. Kiállításain, ha csak lehet, kirakja játékait, ásványait, de madárkákat is, szenvedélye relikviáit.

Illusztrációi megjelentek:

Gergely Ágnes: Glogovácz és a holdkórosok (Magvető Kiadó, Bp.)

E.T.A. Hoffmann: MURR KANDÚR életszemlélete, valamint Johannes Kreisler karmester töredékes életrajza. (Európa Könyvkiadó, Bp.)

1967. Goda Gábor: Volt egyszer egy család (Magvető kiadó, Bp.)

1979. Adamis Anna: Versek és képek (Corvina Kiadó, Bp.)

1973-ban a Corvina Kiadó két kiadásban is megjelentette 12 lapos mappáját Körner Éva előszavával

1979-ben ugyancsak a Corvina Kiadó kiadásában Adamis Anna dalszövegeivel jelent meg a „Versek és képek” című album

1980. a Magyar TV bemutatja portréfilmjét Gross Arnoldról; rendező: Sós Mária, operatőr: Márk Iván

1985-ben a Móra Kiadónál „Gross Arnold Emlékkönyv” címen jelent meg grafikáival, miniatűr tárgyakkal berendezett enteriőr fotókkal ― fotó Szelényi Károly ― a századforduló emlékkönyv-verseinek válogatása

1987. Érdemes Művész elismerés

1993. a Dunakönyv Kiadó Gross Albumot jelentetett meg Sinóros Szabó Katalin szerkesztésében és előszavával, két kiadás

1993. MSZOSZ-díj

1995. Kossuth-díj

1996. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjai sorába választja; akadémiai székfoglaló kiállítását Budapesten az Iparművészeti Múzeumban 18000 regisztrált látogató tekinti meg

2008. Több mint száz művét bemutató albuma jelenik meg a saját kiadásában

Príma Díj

2009. Pro Urbe Budapest Díj

2009. Torda város díszpolgárává választják,

A beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola főépületének nagytermét Gross Arnoldról nevezik el

2014. A Nemzet Művészei közé választják.

2014. Megnyílik saját galériája és kávéháza a Budapesten, ARNOLDO néven.

2015. január 22-én hunyt el Budapesten.

Forrás: Kovrig Nagy Ádám, Keszeg Vilmos, www. artportal.hu, wikipédia,